január 23, 2012

AZÓTA MÁR TALÁLKOZTAK!


Nem is olyan hosszú egy évtized,
Egy emberöltőhöz képest.
De akik szerették egymást,
Azoknak minden perc várakozás.

Több mint egy évtizede elment a hitves,
A találkozás vágyát fokozta minden perc,
Minden tárgy mit itt hagyott,
Fénykép mi a rámában porosodott.

Sokszor az ablakban várt.
Szeretteit, testvéreit, kik meglátogatták.
Ohaját gyermekiesen fejezte ki,
"Maradjatok még, ne siessetek elmenni".

De most ö távozott.
Azóta már hitvesével találkozott.
A viszontlátás már nem remény, valóság!
Örökre együtt vannak a Mennyben, Jézusnál!
-----

Szilágyi Dezsőre emlékezve.

Szilágyi Dezső, anyukám testvérének a férje volt. Vasárnap délben Jézushoz költözött. Isten vigasztalja meg lányát, unokáit.




január 21, 2012

MENTŐÖV

Hajnali három van,
Már ébren vagyok.
Éjszakák sorozata,
Hogy ágyamban forgolódom.
Álmom: aludni már egy kiadósat!
Levegőtlenség okozza álmatlanságomat.

Már kétszer pumpáltam,
Orr cseppet az orromba.
Utolsó próbálkozás,
Az elsőnél is rosszabb,
S mint egy mentőöv tűnik elém,
Hogy hívjam segítségül Jézus nevét.

És láss csodát,
Akadály nélkül lélegezek.
Már már álomba szenderedek,
De mielőtt mély álomba merülnék,
Megköszöntem Istennek kegyelmét,
S rögzítettem e sorokat, tanulságként.
-----

Mi a tanulság ebből?


január 17, 2012

SÉTA AZ ESŐBEN

Esik, csendesen.
Gondolatom repül, millió esőcseppen,
Nem áll útjába` határ, óceán,
Egy Királyi széknél megáll.
A Kegyelem királyi székénél.
Zörgetek. Egy azonosító kódot kérnek.
A Jézus nevében... suttogom csendben.
Atyám, akik hátat fordítottak neked,
Most azokért zörgetek.
Sorolom is a neveket.


Esik, csendesen.
Lelkemet eltölti béke, bizalom.
Nem hiába zörgetek, tudom.
Kegyelmed, Irgalmad végtelen,
Segítségedet várom, kérem.
Köszönöm ezt az esős januári napot,
Hogy Hozzád mindig bizalommal járulhatok.
Esőben és napsütésben.
S Te válaszolsz alkalmas időben.
Veled sétálni, csodálatos az esőben.
----

január 08, 2012

KEDVESEM

Amióta megláttam, szeretem!
Hangja, mosolya legkedvesebb nekem.
Az én titkom az ö titka,
A mi titkunkat csak Isten tudja.

Élvezem autoritását,
Amint döntéseket hoz. Modorát.
Csodálom határozottságát,
Máskor jó kedélyét, humorát.

Szeretem! Szeretem! Szeretem!
Isten adta öt nekem.
Vele akarok megöregedni,
Még sok sok születésnapot együtt ünnepelni!
-----

Isten éltessen Misi!!!

január 02, 2012

2012

MINDEN VIRÁG, MINDEN MADÁR,
ARRA EMLÉKEZTESSEN EBBEN AZ ÉVBEN,
HOGY NINCS OKOD AGGODALOMRA,
ISTENED VAN AZ ÉGBEN!
----------------------------