TÉVEDTEM...

Csak annyit kellett volna mondjak,
Aznap este,
De én ezer érvet hoztam föl,
Védelmemre.
Így vesztek kárba, órák, percek,
Másodpercek,
Hajnalba torkolt álmatlan éjjelek.

Tévedtem!
E szótól, hüvelyébe kerül a kard.
Nem vesztes, de nyertes lesz az,
Ki tévedését fölvállalja.
Isten, békével, nyugalommal jutalmazza!
----

NE LŐJÜK LE A SEBESÜLTEKET!

Sebesült. 
Ellenség táborából, vagy hazafi, 
Nem lehet tudni. 
Az orvosnak egy a feladata: Megmenteni!

Sebesült. Akár Jerikónak útján,
A félholtra vert.
Embertársam lelkén a sátán,
Sebet ejtett.

Egy a feladatom.
Imakarjaimba venni,
Érző szívvel, sebeit bekötözni.
Nem pedig ítélkezéssel, le lőnni.
-----

A HŰSÉG PARAZSA!

Olykor elfogyott a szeretetünk,

Türelmünk, jóságunk, szerelmünk,

Olyankor az oltár előtt tett hűségre emlékeztünk,

S Isten adott kegyelmet, hogy újra szeressünk.

Undok természetünk nem kegyelmezett,

Egymásnak okoztunk fájó könnyeket.

De ahogy Isten hűséges hozzánk,

Vártunk egymásra holdfényes éjszakán,

S arra a napra emlékeztünk vissza,

Amikor hűséget ígértünk egymásnak, térden állva.

A tegnap, a hátunk mögött maradt

A huszonöt éves mérföldkő.

S hűségünk jeléül, gyűrűt húztunk,

Az ezüst menyegzőn.

S ha hamu födné, a szeretet, türelem szikráját,

Jóságunk kimértnek látszana egymás iránt,

A hűség parazsa égesse keblünket,

Mellyel a halálig kitartunk egymás mellett!

-----

AZ EZÜST HUSZONÖTÖS MARGÓJÁRA...

Rég volt amikor elindultunk,

Istentől, minden nap, egy napot kaptunk,

De mint, egy a hűség távcsövén keresztül remélve,

Láttuk a huszonötöst, ezüstbe öntve.

És minden nap megharcolva,

Az az nap gondját, baját,

Összetevődtek a mozaik kockák,

Benne ezüstbe csillogva a huszonötös.

Álmodtunk, terveztünk, imádkoztunk!

Valóra vált sok sok álmunk.

Tervünket Isten munkaasztalára tettük,

Azt is megadta, amit nem reméltünk.

Hűségünk beezüstözi a huszonöt évet,

S bármelyik szögből nézed,

Isten kegyelme csillog rajta,

Szeretete, hűsége, jósága.

S ma, ismét álmodtunk egyet közösen,

S megújítottuk Isten előtt hűségünket.

A távcsőben messzi, csillog az arany ötvenes,

Álmunk, hogy együtt ünnepelhessük meg!

-----

ÉLET, AJÁNDÉK, JUTALOM!

Egy ócska hegedűt kaptam ajándékba,

Kilencvenen felül jár régi gazdája.

Ujjai nem hajlottak a húrok köré már,

A vonó is, fől s alá csak vontatva járt.

Lehangolódtak húrjai, fénye megkopott,

A tokját por lepte, színehagyott.

Mit kezdjek e régi hegedűvel,

Egy művész tudná meg mondani, ha értékes?

Régi gazdájának értékes volt.

Rajta sok szép darabot játszott.

Egyik melódiából a másikba vágott,

Ki a játszott dallamot fölismerte, jutalmat kapott.

Elgondolkoztam; Istentől ajándékba kaptuk az életet.

Előtte minden ember értékes.

Ha lehangolt életed, alig vonszolod,

Mint a vén hegedűs a vonót...

Gondolj arra, hogy Isten kezében van sorsod.

Ő felhangolja életed húrjait, ha akarod.

Szent keze szebbnél szebb dallamot játszik rajt`,

Ha fölismered a melódiát, jutalmat ad!

-----

LEÍRHATATLAN FÁJDALOM, AVAGY EGY RÓZSASZÁL SORSA

A kislány akit úgy vártak szülei, hogy megszülessen,...
Most ott áll egy szál rózsával kezében,
S ketté szakítaná legszívesebben.
Hogy háláját mindkettőjüknek kifejezze.

Saját ballagása volt.
A gyerekek egy szál rózsát kaptak a színpadon,
Hogy átadjak szüleiknek.
Csakhogy az ő szülei már nem eggyek.

Fájdalmat láttam az arcán.
Leírhatatlan fájdalmat. Gyógyíthatatlan fájdalmat.
Mely mindannyiszor felsajdul,
Valahányszor ketté tépne egy rózsaszálat.
-----

ISTEN KEGYESE

ISTEN KEGYESE

“Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.”

Mint saját gyerekeit úgy szeretett,…

Unokájának tartott bennünket,…

Kortársai felől gyakran érdeklődött,

Elfelejtett szegényeknek osztott, küldött,

Sok sok szeretetet,

Mert kegyese volt Istennek.

Isten, kegyelmébe’ részesítette,

S ezért életét neki szentelte.

Mint az özvegyasszony,

Utolsó két fillérét dobta a perselybe,

Jézus látta, s megáldotta hitét érte.

Csak adott és adott, semmit nem várt cserébe.

Szívében hely volt gazdagnak, szegénynek,

Sok vándornak, kik az új hazában otthont kerestek,

Önzetlenségével, anyát, nagymamát pótolt.

Szeretve szolgált, élete áldás volt.

Emléke áldott, kövessük példáját.

Isten kegyese lenni, nagy kiváltság!

-----

(egy dédi mamára emlékezve)

KRISZTUS HORDOZZA SÉRTŐDÉSEIMET!

"Száz okom lenne, hogy cipeljem sértődéseimet,
Nyalogassam sebeimet.
És nem azért nem teszem mert erős vagyok,
Nem én, de Krisztus hordozza azokat.
S rá jövök, hogy ők nem is ők, amikor bántanak,
De mert figyelmetlenek, az ördög ki használja az alkalmakat."

JÖJJÖN AMINEK JÖNNI KELL!

"JÖJJÖN AMINEK JÖNNI KELL!"

Ameddig védelmet állítok föl magam körül,
Szívem nyugtalan, minden neszre fölkapom fejem.
De ha eltávolítom a magam állította erődítményeket,
Istenre bízom sorsomat, nyugodt szívvel mondom;
"Jöjjön aminek jönni kell!"

NEKÜNK A LEGSZEBB...

Minden gyerek szép!
De a legszebb, te vagy nekünk.
Szemed, arcod, mosolyod,
Megvidámítja életünk.
Különlegessé tette Isten otthonunkat,
Azzal, hogy téged nekünk adott.
Áldás, hogy még most is,
Együtt tanuljuk, az aranymondatot.
Apa, bár estére fáradt,
Szívesen megkeni a hátad,
S, hogy fürtjeid hullámosak legyenek reggel,
Örömmel fonom be kosarasan a hajad, este.

Könnyeidnek sós ízét mi is érezzük,
Fáj hogyha szenvedsz,
Sikereidben veled örülünk.
Ne haragudj ha túlzottan féltünk olykor,
Hidegtől, fagytól, napszúrástól,
Rossz embertől, álbaráttól.
Csak tudd, hogy nekünk te vagy a legszebb.
Úgy ahogy Isten teremtett.
Szíved tisztaságát őrizd meg Teremtődnek,
Gyönyörködj Benne, és megadja kérésed.
----- apa& anya

Betti lanyunk szülinapjára.

EGY ÁTLAGOS NAP DÖNTÉSEI

"Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." Zsolt 90: 12


Reggel amikor fölébredsz,
El kell döntened, hogy fölkelsz.
Előbb utóbb, visszaalszik az,
Ki tétlenül az ágyban marad.

Ha fölkeltél, el kell döntened,
Hogy bibliádat kezedbe veszed.
Más dolgok szinte tolakodnak,
De a lelki táplálék a legfontosabb.

Döntened kell, hogy imádkozol.
Ima kamrádban az Urral találkozol.
Hogy ne csak később az útvesztőkben,
Kétségbe esve keresd az Istent.

Döntened kell, hogy a békességet keresed.
Szeretsz akkor is ha téged nem szeretnek.
Jót teszel, segítsz másokon,
Ha kell az utolsó falatodat is odaadod.

Döntened kell, hogy beszélsz vagy hallgatsz.
Valahova elmész, vagy távol maradsz,
Milyen internetes oldalakat látogatsz meg,
Te irányítsd a kurzort, ne a kurzor tégedet.

Döntéseid, meghatározzák arckifejezésed.
Zsémbes, nyűgös ki bal lábbal kel fel.
Ha jó döntéseket hozol már korán reggel,
Meglátod, nyugodt és kiegyensúlyozott leszel!
-----

Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk el az Úr házába! Zsolt 122: 1


A VASÁRNAPOK DÖNTÉSEI.

Ha alkuba bocsátkozol magaddal,
Nagy az esélye, hogy otthon maradsz.
Szűk a ruhád, vagy bő,
S különben is már késő.
Na meg az interneten is közvetítik,
Az Istentiszteletet,
S azt az ágyból is megnézheted.
Hozz jó döntéseket,
Mit később nem bánsz meg.
Évek múltán majd küldheted gyerekeidet,
Nem mond semmit nekik akkor a szó, csak a tetted.
-----

A HÁTTÉRBŐL CSENDBEN...

Ígérem. Imádkozok,
A lelki munkásokért, a misszionáriusokért.
Jövedelmem osztom, szorzom.
Adok belőle, hogy nekem is maradjon.
Mert csak az marad meg mit odaadok.
Feledésbe vész mind, mit magamnak megtartok.

Csak Isten tudja, hogy felelősségteljesen fogadkozok.
Emberi elismerést munkámért nem várok.
Tudom nem véletlen adta tudomásomra Isten,
Azoknak nevét kik az evangéliumot hirdetik itten.
Imádságom, hogy a háttérből csendben,
Mit ígérek, felelősséggel tegyem!
-----

LEGYEN EZ ÉV...

Az Úr jókedvének esztendeje, amikor,
Az evangélium hirdettetik a szegényeknek,
A foglyok szabadulást nyernek,
Látnak a vakok, s meggyógyulnak a betegek.

Legyen az Úr kedves esztendeje,
Gyogyír, balzsam a megsebzett szívekre,
Megvigasztalodjon minden gyászoló,
A megkötözött feloldozást találjon.

Kegyelem esztendeje legyen ez az év,
Amikor nem vársz szeretetet a szeretetért,
S nem fizetsz rosszal a gonoszért,
Rágalom helyett imádkozol testvéredért.

Isten nem tartja meg haragját örökké,
Elengedi népe maradékának büntetését,
Abban telik Kedve, hogy kegyelmet ad,
Legyen ez az év, kegyelem éve számodra!
-----

MINDEN NAP ÉPÍTÜNK...

Egyszer egy király, megbízta alattvalóját,
Hogy építsen neki egy szép lakást.
Rendelkezésére bocsátotta egész kincstárát,
Csak legyen jó és kényelmes a lakás.

Elkészült az épület, kívülről ámulatos,
De a fölhasznált építkezési anyagok,
Gyenge, rossz minőségűek voltak.
Így élt vissza a megbízott, a király bizalmával.

-Kész a ház! A megbízott közölte.
-Neked építtettem! A felség felelte.
Saját magát csapta be a megbízott,
A ház minőségén javítani már nem tudott.

…………………………………………

Krisztus, lelki házunk fundamentuma.
Jó erények egész kincstárát ránk bízta.
Minden nap építünk rá, ki jót, ki rosszat.
Az arany, ezüst, drágakő megmarad.
-----

(Megég a széna, szalma, pozdorja.
Balga, ki értéktelent épít az alapra.
Ne csaljuk meg magunkat, eltékozolva időnket,
Kinek munkája megég, az füst szagú lesz.)



(Az utolsó versszak nem tartozik feltétlenül a vershez, egyszer hallottam egy prédikációban a hasonlatot, és most összefoglaltam versszakban.)

Minden kedves olvasónak boldog új évet kívánok!