(Mariska nénire emlékezve)

ÖRÖK HÁLA MINDENÉRT!

Ma már a mennyei seregben folytatja háláját.

Itt e földön befejezte pályafutását.

Bármilyen nehéz volt az utolsó útszakasz,

E szavak imájából nem hiányoztak.

Örök hála mindenért!

Bár öt sem kímélte árvaság, betegség,

Törékeny testét amikor tépázta a fájdalom,

Olyankor szenvedő Megváltójára gondolt.

Háláját ez motiválta.

S már nem is számított, hogy gyengült látása,

Mozgása korlátozott, hallása napról napra romlott...

Annál inkább az örökkévalóságra gondolt.

Mindenért örök hála!

Ajka e szavakat suttogta utoljára,

Aztán csendben megnyugodott,

Betelve az élettel távozott!

Örök hála mindenért!

Szívünkben őrizzük emlékét.

Kik szerették, kiket szeretett s hátrahagyott,

Valljuk, hogy az igazak emléke áldott!

-----

A LEGRÖVIDEBB ÚT

...az egyenes út! Valljuk meggyőződve.
S közben kitérőt teszünk, kitérőre.
Görbe, vargabetűs utakat.
Elpazaroljuk időnket, energiánkat.

A legrövidebb út Istenhez, az ima.
Valljuk olykor bizonytalankodva.
Amikor Színe elöl futunk menekülve,
Nem gondolva azzal, hogy nem rejtőzhetünk el előle.

Fölszállunk álmunk luxus hajójára,
De nem érkezünk meg soha Tarsisba.
Mikor mély álmunkból fölébredünk,
A hullámok már összecsaptak felettünk.

Örvény, sötétség, félelem, hínár,
S akkor eszünkbe jut a megbízás.
A mélyből az ima a legrövidebb út,
Megmentésünkre Isten tengeralattjárót küld.

S míg lábunkkal ismét talajt nem érünk,
Fogadkozunk, hogy megbízásunk teljesítjük.
Válaszuk a rövidebb utat.
S ne bánkódjunk, az elhervadt tök miatt.
-----

ELFOGADÁS, ELENGEDÉS

Szülőt, gyereket, testvért,
Istentől kapjuk.
Mi magunk meg nem választhatjuk.
Bár néha fáj a valóság,
Amikor testvérünk rossz úton jár,
Szüleink engesztelhetetlenek,
Gyerekünk lábbal tiporja hírnevünket.
Elfogadni a legnagyobb művészet.
Türelmes lenni, jóságos kedves.

Gyerekeinket egy időre,
Adta Isten nekünk.
Szüleink sem lehetnek mindig velünk.
A legjobb testvértől is egyszer búcsúzni kell,
De ha Isten kegyelmére bízzuk őket,
Isten belső békességgel ajándékoz meg minket.
Melyhez nem fér önzés, kétségbeesés.
A legnagyobb művészet az elengedés.
Elfogadás, elengedés művészete, belső békénk feltétele!
-----

ÚJ DOLOG A NAP ALATT

Jó öreg földünkön új idők járnak.

Közel negyed évszázada annak,

Hogy megszűnt működni,

Telefon palota, sürgöny, távirat,

Vagy nevezzük telegráf, telegramnak.

Gyerekeink e szavak hallatán ámulnak.

Okos telefonnal a kezükben,

E szavaknak sok értelme nincsen.

Jó öreg földünkön új idők járnak.

Közel fél évszázada annak,

Hogy nagyanyáink kendert áztattak,

Fontak, szőttek, szapultak.

Kemencét hevítettek, fateknőben dagasztottak.

Nemsoká' e kifejezések feledésbe merülnek,

Akár tollfosztó, fonó, törökbúza hántó,

Mind mind múzeumba illő illusztráció.

Jó öreg földünkön új idők járnak.

Vagy talán mégsem...nincs új a nap alatt.

Az ember küzd a megélhetéséért,

Akárcsak elődeink. Napjainkban tán kicsit másként.

Jöttünk, vagyunk, elmegyünk.

Idejét múlja mit építettünk,

De ami új, ami újnak mondható,

Hit által nyert új élet. S ez örökkévaló!

-----

MINDIG IDŐBEN ÉRKEZIK

Ha itt lettél volna,...e feltételezés,
Merül föl bennem, újra meg újra,
Amikor testvéremet szenvedni látom,
Talán meghal. Miért maradsz tőlünk távol?

S míg lelkemet, a bánat feketesége ejti rabul,
Hitemet, a reménytelenség tépázza vadul,
Megjelenik Jézus, szemében könnyek,
Nem hagyja veszni, kiért szíve vérzett.

Szavára meggyógyul a beteg, feltámad a holt,
Lát a vak, jár ki sánta volt.
Szívem ismét remél, lelkem megnyugszik.
Tudom, Ő soha nem késik, időben érkezik!
-----