július 15, 2010


Elutazom,
egy ideig nem írok,
kívánok mindenkinek nagyon szép nyarat, Isten áldásával :))

július 13, 2010

"URUNK ADJ NÉKÜNK ESŐT ÉS...NAPSUGÁRT..."
VASÁRNAP ÜNNEPELTÜNK...VASÁRNAP ÜNNEPELNEK...
Gyülekezetünk apraja és nagyja...
Az ebédlőben köszöntöttük Kulcsár Sándor lelki pásztort
én pedig az alábbi verssel...

AZ ÚR FELKENTJÉHEZ

A gyülekezet nevében szeretnék szólni,
Azok nevében, kik éveken,
Évtizedeken,
Kezeidet emelték e helyen.

Isten kent föl e szolgálatra,
Hűségedet megjutalmazta.
Lelke el nem távozott tőled,
Sok üzenetét közvetítetted...

Szabadulást a foglyoknak,
Áldást az áldásra váróknak.
Reményt a csüggedőknek,
Vigasztalást a megszomorodott szívűeknek.

...S azok nevében is megpróbálok szólni,
Kik tudjuk az Írásokat s elfeledve mégis,
Ma már nem kezeinket emeltük ellened,
De szóban, cselekedetben megbántottunk téged.

Bűneinkről emlékezünk e napon,
S, hogy van még kegyelem, irgalom,
Jóvátenni mit elrontottunk,
Ha csak gondolatban is fölemeltük ellened szavunk.

Imádkozzunk ezután is egymásért!
Tovább is mond az Úr üzenetét!
Szolgálatodat teljesen betöltve,
Beléphess majd az örök dicsőségbe.
----

július 02, 2010

Elkalandozott gondolatom.
Egy verset osztok meg veletek amiben ezelőtt 4 évvel összefoglaltam gondolataimat. Az óta minden évben részesedtem a viszont látás örömében szeretteimmel, barátaimmal, ismerőseimmel. A tavaly viszont egy kedves lány (Márta), akivel együtt nőttünk fel, együtt jártunk imaházba, együtt merítkeztünk be, vasárnaponként együtt gyűlt össze a csapat ( és legtöbbször náluk voltunk, milyen jó is volt), ö már nem volt. Most is elszomorodok amikor rá gondolok.
Érthetetlen, s ilyenkor az az ének vigasztal, hogy " csak azt tudom, hogy Te nagyon szeretsz, hogy értem áll Golgotán a kereszt"...
S akkor a vers amit némelyek átéreznek a blog barátok közül a napokban...

SZERETNÉK ELKÖSZÖNNI

Minden elköszönésben,
Egy viszont látás van jelen.
Ha Isten akarja és élünk,
Ide vagy oda megyünk.

Szeretnék elköszönni,
De lélekben itt maradni.
A rosszat elfelejteni,
Csak szép emlékeket őrizni.

A csendes ima órákat,
Testvéreim amikor buzdítottak,
Amikor imáitokat követtem,
S megtudtam, hogy kik vannak jelen.

Arról tudtam ha valaki hiányzott,
Hogy ima órán nem imádkozott.
Kövessétek ti is figyelemmel,
S az imákra mondjatok áment.

Az Isten tiszteletet, biblia órát,
A gyerekek szolgálatát,
Legyenek ez után is áldásosak,
Az ének órák hasznosak.

Ha Isten éltet s velünk,
Egy időre elmegyünk.
S az Ö Nevét segítségül híva,
Remélünk a viszont látásba.
-----