október 31, 2009

VELED MEGYEK MERT VELED VAN AZ ISTEN

Záporként hulltak a bombák,
Teljes erővel szóltak a szirénák,
Mindenki rejtőzött ahova tudott,
Volt aki utoljára futott.

A százados felesége meg gyöződött,
Hogy a köz katona Istentől függött,
Épp azért vele rejtőzött el,
Mert vele biztonságosabb a hely.

Hulltak a bombák füstbe volt minden,
Megremegett minden a környéken,
De az épületet melyben elrejtőztek,
Isten keze tartotta épen.

Imádkozz, imádkozz mondta az asszony,
Isten veled van azt látom,
Körülöttünk minden épület,
A földdel egyenlővé lett.

Rólad el tudják mondani,
Hogy veled akarnak tartani,
Mert veled van az Isten.
Legyen úgy életedben!
-----Október 23 2005

Örökkévalóság vasárnapja. Akiről szol ez a vers, már nincs köztünk. Áldott emlékű édesapám, néhai id Jakab Márton (Kálmán) az ö elbeszélése alapján fogalmazodott meg bennem ez a vers. A második világ háborúban a hadtest parancsnokság póthadosztályán volt közkatona, Ujvári századosnak volt a legénye. Tapolcán érte a bombázás ami a versben van le írva. Grazban esett fogságba az angoloknál. Augusztus másodikán 1945 ben indult haza, és biztonságosan haza érkezett.
"Vágyom a honba, hol engemet aki csak ott van mind mind szeret,"...

október 30, 2009





Kedves Anikó és Levente, kívánunk boldog házassági évfordulót. Hálásak vagyunk az Úrnak értetek. Együtt örvendünk veletek Isten gondviseléséért, hogy Ö tartja Kezében sorsotokat.


"Napsütésben Ö a Csend és Béke,


Remény, amikor nem láttok előre,


Ha elfáradtok hátszelet bocsát,


S mikor szembe fúj a vihar erőt ad!"



október 29, 2009

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
Megőrizni a különbséget

"Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel" (2Móz 8,19).

Megvan a népe a fáraónak, és megvan a népe az Úrnak. Lehet, hogy együtt élnek és sorsuk látszólag hasonlít egymáshoz, mégis van különbség köztük, és ezt a különbséget az Úr nyilvánvalóvá teszi. Nem mindig lesz ugyanaz a sors az osztályrészük. Ezen a téren nagy különbséget tesz az Úr a világ fiai és választott népe között. Kiváltképpen érvényes ez a nagy megpróbáltatások idején, amikor az Úr a hívők egyedüli szentélye. Szembetűnő ez a megtérésnél, amikor a megtérő hívő bűnei eltöröltetnek, míg a hitetlenek ítélet alatt maradnak. Ettől kezdve a hívők különleges néppé lesznek. Isten fegyelmező iskolájába kerülnek, és újfajta áldásokat élveznek. Otthonaik mentesek lesznek mindattól a nyomorúságtól, amely fertőzi és kínozza a hitetleneket. Megkíméli őket Isten az élvezetek hajszolásától, a gondok miatti aggódástól, a romlottság, a csalárdság és a kegyetlen gyűlölség posványától, amely annyi családot felbomlaszt. Nyugodj meg, kísértések között élő hívő testvérem; lehet, hogy sok nyomorúságod van, de az Úr megkímél azoktól a gonosz dolgoktól, amelyek e világ fejedelme szolgáinak otthonát és szívét fertőzik meg. Az Úr megkülönböztette az övéit. Vigyázz, hogy megőrizd ezt a különbséget, legyen ennek megfelelő a szellemed, céljaid; jellemed és társaságod.

október 22, 2009


ÁRNYÉK

Figyeltem az árnyékot,
Napról napra hosszabb.
Ma már nem sütött a Nap oda,
Hol egy hete az arcomat simogatta.

Az elmúlásra emlékeztetett.
A nyáron az árnyékot kerestem,
Elbújva a forró Nap hevétől,
S ma sugarait lestem az épületek mögül.

Életem is árnyék csupán.
Addig tart míg kap Napsugárt.
A Felségesnek rejtekében nekem,
S a Mindenható árnyékába pihenhetek.
----- Október 20 2009

október 20, 2009

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
Szabadító

"Ő szabadítja meg népét bűneiből" (Mt 1,21).

Uram, szabadíts meg bűneimből! Az Úr Jézus neve bátorít fel arra, hogy így merészeljek imádkozni. Ments meg korábbi bűneimtől, hogy ne legyek egyiknek se a rabja. Szabadíts meg kedélyhullámzásaim bűnétől, hogy ne legyek gyengeségeim rabszolgája. Szabadíts meg az állandóan szemem előtt folyó bűnöktől, hogy ne szűnjek meg utálni azokat. Szabadíts meg rejtett bűneimtől, amelyeket még nem is ismerek fel, mivel nincs bennem elég világosság. Szabadíts meg a hirtelenül és váratlanul rám törő bűnöktől, ne engedd, hogy a nagy hevességgel feltámadt kísértések magukkal ragadjanak. Óvj meg Uram minden bűntől. Ne engedd, hogy bármiféle vétek eluralkodhassék rajtam. Egyedül Te teheted ezt meg. Én képtelen vagyok lerázni belső láncaimat, legyőzni természeti emberemet. Te ismered a kísértést, hiszen Te magad is megkísértettél. Te ismered a bűnt, hiszen elhordoztad annak terhét. Te tudsz egyedül nekem segíteni a kísértés órájában. Te meg tudsz óvni, hogy ne vétkezzem, és Te vagy egyedül segítségem, ha már megtörtént a baj. Már a neved is prófécia volt arról, hogy Te leszel a Szabadító. Kérlek, add, hogy megtapasztalhassam a mai napon is, hogy ez így igaz. Add, hogy ne engedjek az indulatnak, a büszkeségnek, a csüggedésnek vagy bármilyen más gonoszságnak. Szabadíts meg engem, hogy szentül élhessek, és neved megdicsőítessék bennem! Ámen.
Itt olvashatjátok a napi áhítatot Spurgeon irásaiból.
KIRÁLY FIÚ, PÁSZTOR LEGÉNY

Minden társadalmi rétegnek,
Megvan a maga baráti köre.
Nem igen kerül egy pásztor legény,
Egy hírneves család közelébe.

Isten előtt nincsenek társadalmi osztályok.
Jonathán Dáviddal kötött barátságot.
Királyi mivoltát nem féltette,
A nyomorúságban igaz barát vált belőle.

Harci ruhájába öltöztette,
Mint saját lelkét úgy szerette.
Jelbeszéddel védte meg a gonosztól,
Mit nem értenek csak a barátok.

Nekem is van egy Igaz Barátom.
Reá a nyomorúságban is számíthatok.
Fehér ruhába öltöztetett,
S Szemeivel tanácsol mert nagyon szeret.

Királyok Királya Ö,
S én a koldus szegény.
Örök szövetséget kötött velem,
A Golgota hegyén.
-----

október 18, 2009

HÁZADNAK CSENDJE

Ez nem afféle csend,
Mint amit gyerekként éltem meg,
Amikor szüleim a Mátyás templomba vittek,
Kíváncsian vettem akkor szem ügyre mindent.

A város zajától, forgatagától,
Csak egy ajtó volt mi elválasztott,
Ámulatos csend volt oda bent,
Festmények, freskók, gyertyák és szentek.

Csak a látogatok lépése hallatszott,
Némelyek a szentek előtt rótták le imádatuk,
Egy egy gyerek ült le a nyikorgó padra,
Aprópénz csörrent, mit a perselybe dobtak.

Házadnak csendje ma nem ilyen,
Óhajtom a percet amikor ott lehetek.
Orgona sípja töri meg a csendet,
S már az első énekben Beszélsz velem.

Az imádkozás lehetősége fölemel,
S az, hogy a hétköznapok zajától megpihenhetek.
Szavakban kifejezni azt az érzést nem lehet,
Mit lelkem érez Házadnak csendjében.
----- Mátyás templom
A botanikus kert területén, a kilátóként funkcionáló régi víztoronyból nyílik ez a panoráma ( Kolozsvár, Románia)

október 17, 2009

ISTEN IRÁNTI BIZALOMMAL

Neked van hozzád tartozó,
Férjed, feleséged,
Szeretett gyermeked,
Ki a széles úton siet.

Szalad, ha nem kergetik is,
Menekül Isten elöl,
Fut, rohan,
A kegyelemről hallani sem akar.

Helyettesként beálltál,
Érette imába?
Isten iránti bizalmad,
Teljes a megváltásába?

Hiszed megmentését,
Hogy nincs olyan mélység,
Hova Isten keze,
Ne érne el!

Állj be ma,
Szeretteidért imába.
És teljes Isten iránti bizalommal,
Higgyél a megváltásukban.
-----November 18 2005

"Helyettesként kell beállnunk az imába szeretteinkért. És teljes Isten iránti bizalommal hinnünk a megmentésükben" Lídia magazin.
Ennek az idézetnek alapján fogalmazodott meg bennem ez a vers majdnem 4 évvel ez előtt, ma nagyon elfogott a sírás az elveszettekért (testvéremért, és nemcsak), aztán jött az üzenet Negrut testvér szolgálatából a Vocea Evangheliei Cluj az esti adásból a 38 éves beteg meggyógyulása. Utána az Annuska néni bejegyzése a boldog mondásokkal. Boldogok akik sírnak, mert megvigasztaltattnak. Köszönőm!

október 16, 2009


MÉG TÖBB IMÁDAT

Ha arra gondolok,
Hogy amióta megszülettem,
Minden nap megújul,
Kegyelme fölöttem.
Hűsége végtelen hozzám,
Bár én sokszor hűtlen vagyok Hozzá.
Gondviselőm kezdettől fogva,
Vezet lépésről lépésre erős Karja.
Szárnyainak árnyékában találok védelmet,
Egyszülött Fiában irgalmat, kegyelmet.
Még több imádatra késztet engem,
Hálára, dicsőítésre s, hogy Benne gyönyörködjem.
De ha a próbákból nem is szabaditna meg,
A három zsidó ifjúval mondom ezt,
Nem hajlok meg idegen istenek előtt,
A hódolat, fölmagasztalás, dicsőség Istené egyedül!
-----
Beszéltem valakivel ma a skype-on, biztatott, hogy írjak. Volt már úgy, hogy kiválasztottam egy témát, de nem tudtam írni róla. Ezt a verset ma este írtam. A női kör neki fogtunk az " Elégítsd meg szomjas lelkemet" címü könyvet tanulmányozni Linda Dilow-tól. Rá jöttem, hogy milyen hiányos az én imádatom Isten iránt. Minden okom meg van az imádatra, hálára, dicsőítésre, hogy gyönyörködjek Istenben. De felhős napokon is szeretném ezt tenni, hogy még a sóhajom is dicsőitené Öt Ki egyedül méltó erre. " Ha nem lesz erő ajkamon, dicsérni fog majd sóhajom".

október 11, 2009

AKINEK VAN FÜLE

Nem biztos, hogy mindenki hall,
Kinek füle van.
A kisgyerek amikor megszületik,
Szülei kíváncsian lesik,
Hogy figyel e neszre, zajra,
S ha igen érte külön hála.

Hála, hogy hallod amikor édesanyád,
Szólítja nevedet.
Hála, hogy hallod mikor hitvesed,
Füledbe súgja, szeretlek.
Hála, hogy hallod unokáid nevetését,
Hála azért, hogy hallod a madarak csicsergését.

De vajon a lélek hangját hallottad,
Mikor figyelmeztetett, hogy az első,
Szeretetet elhagytad?
Életed lágymeleg lett.
Ezért azt mondja Ö ellened megyek.

Imé az ajtó előtt áll és zörget,
Ha meghallod hangját,

És kinyitod szíved ajtaját,
Bemegy hozzád s veled vacsorál,
És néked adja az élet koronát!
-----Február 2007

október 09, 2009

akkor...
és most...

HÁZASSÁGUNK...ÉVFORDULÓJÁRA

Szép volt menyegzőnk napja.
Bár októbert írtak akkor a naptárba,
Emlékszem délelőtt még az eső is csepergett,
De lenyugvás előtt a Nap még vissza nézett.

Boldogok voltunk.
Egymásban csak a szépet láttuk,
Szeretetet, jóságot, szépséget,
Akkor még nem ismertük a hűséget.

De ígértük, hogy míg élünk,
Egymáshoz hűségesek leszünk.
Jóban és bajban egyaránt,
Mi el nem hagyjuk egymást.

Aztán elmúlt a menyegző.
Évre éveket adott a Teremtő.
Sokszor eszünkbe juttatta mit ígértünk,
Így a huszadik házassági évfordulót megértük.

Istené legyen a fölmagasztalás, hála,
Hogy házasságunkat megáldotta.
S húsz év távlatából vissza tekintve,
Köszönünk minden próbát, mely hűségünket erősitette.
-----Október 8 2008.
Ha elolvastad végig könnyen ki számítottad, hogy a címből milyen szám hiányzik.
Kiegészítésül, ma is boldogok vagyunk az Úrban. Hálásak vagyunk Istennek a megtartásáért, gondviseléséért, kegyelméért amit mindennap érezünk.

október 08, 2009

Már egy pár napja erre a rádióra találtam az interneten http://www.gaither.com/mp3/gaitherradio.html ha akarjátok ti is hallgathatjátok. Kívánok mindenkinek kellemes hétvégét Isten áldásával. Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr. Boldog ember az ki Ö Benne bizik!

október 05, 2009

HOGYHA FÁJ A LELKED

Jó hogyha fáj a lelked.
Azt jelenti, hogy nem érzéketlen.
És nem azért fáj mert megbántottak,
Vagy igazságtalanul vádolnak.

Azért fáj mert látod,
Hogy testvéred elfordult az Úrtól.
Gyermekeid közömbösek,
Ember társaid szeretet nélküliek.

És fáj mert akaratlanul is hallasz,
Úton járókat, Isten Nevét káromlókat.
És fáj amikor el kapod tekinteted,
Hogy ne lásd, a bűn csapkodja az egeket.

hogyha fáj a lelked.
És sírni tudsz a romlás fölött,
És imádságban akkor ott kéred,
Atyám, bocsáss meg nekik,
Mert nem tudják mit cselekesznek!
-----

október 04, 2009

ÖV

Ruházatunk tárgya,
Utolsónak öltjük magunkra.
Fontos szerepet tölt be,
Összetartja többi öltözetünket.

Az építkezésben is nélkülözhetetlen.
A téglákat tartja össze rendben.
Nem enged a téglák után,
A téglák igazodnak az öv után.

A katona sem alkalmas szolgálatra,
Ha az övet nem övezte magára.
Lelki ruházatunknak is egyike,
Az igaz lelküség öve.

Övezzük föl vele derekainkat,
Így lesz tartása lelki házunknak.
A sátán mindenféle támadásának álljunk ellene,
Legyen rajtunk mindig az igazságszeretet öve.
-----

október 03, 2009

SEMMI OKOM

Sokszor vissza tér a rossz kedv.
Pedig semmi okom, hogy keseregjek.
Úgy teszek, mint nagypéntek után a tanítványok,
Vissza veszem régi foglalkozásom.

De köszönöm, hogy olyankor Megjelensz,
S, hogy van e ennivalónk kérdezed,
S arra emlékeztetsz,
Hogy semmi hiányom nincs, mikor Te vagy jelen.

Köszönöm, hogy azt is megmondod,
Hogy jobb oldalra vessem a hálót.
S ha engedelmeskedek szavadnak,
Tanúja lehetek csodálatos halfogásnak.

Nincs okom az elkeseredésre!
Mit fogtam abból vihetek Elődbe.
Hogy meg áld, s meg elégíts belőle.
-----Március 25 2008

október 02, 2009

VÁGYAM

Vágyam minden nap,
Hogy Lelked vezessen.
A hajnali csöndben,
Vagy hűvös estelen.

Mikor szólnom kell,
Vagy máskor hallgatni.
Mikor indítasz,
Neked szolgálni.

Szent lelked segítsen,
Éjjelen, nappalon,
A Lélek gyümölcsét,
Teremjem gazdagon.

A gonosznak helyet ne adjak.
Ellene álljak bűnös gondolatnak.
Köszönöm, hogy kérhetem ezt Tőled,
S Lelked által teljesíted kérésemet.
-----Január 16 2007