június 26, 2010

NAGYBETŰS NAPOT ÍRTUNK A TEGNAP...
a fiunk elballagott...
Reggel 8-kor megcsörrent a telefon és a következő ige verssel üdvözölte valaki:
"De te maradj meg mindazokban, amiket tanultál és amik reád bizattak, tudván kitől tanultad,
És, hogy gyermekségedtől fogva tudod a Szent Írásokat melyek téged bölcsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által".
Diploma osztásDij átvevés

Nem sok fehér volt az osztályba ( de ez itt nem feltűnő), mint ahogy nem soknak volt sárga díszités a süvegén és sárga kitüntetés a nyaka körül. Amikor beírattuk a (high school-ba) liceumba ez előtt 4 évvel, nem mondom elkeseredtem egy kicsit. Azt kérdezte Arnold fiunk: anya mi zavar? Őket is a Jó Isten teremtette!
Sokszor adott bátorítást ez a mondat, a 4 év alatt.
Mondjam azt, hogy büszkék vagyunk rá? Nem mondom. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én több gyermekkori prédikációra emlékezek vissza. Isten emberétől hallottam a következőt is: mi nem lehetünk büszkék semmire. Egyedül Istené a hála, a köszönet, a dicséret, a dicsőség mindenért.
Hogy jól esett anyai, apai szívünknek azt mondom.
Amikor átadták a díjat neki , annyira ujjongtak a feketék mi csak hallgattunk férjemmel és szinte egyszerre mondtuk Istené a hála. ( s akkor itt meg is említettem egy jellem vonásukat a feketéknek, nagyon zajosak). Ha hallgattatok egy valódi " harlem gospel" énekkart akkor tudjátok, hogy mire utalok.
Azért imádkozom minden nap, hogy Isten szerinti legyen gyermekeink pálya választása, pár választása. Soha nem korai elkezdeni ezért imádkozni.
Itt nincs vége az útnak. Most kezdődik a neheze.
Annyit megemlítek, hogy eltudjátok képzelni, hogy mivel könnyebb itt a ballagás. Akkor már minden vizsgán túl vannak, és fellélegezve vehetik át a diplomát.







június 20, 2010

LOPD A ZSÁKJÁBA...

Ez a lopás nem arról szól,
Hogy valakit meg károsítól.
Nem is szeged meg a tíz parancsolatot vele,
Büntetés nem jár érette.

Ahogy József, Benjáminnal tette,
Zsákjába, ezüst poharát csempészte,
Nem félt attól, hogy kincsét elveszíti,
Testvére, minden kincsnél értékesebb volt neki.

Gyermeked tarsolyába kincseket lopj.
Értéket miről az Írás ekképpen szól:
Mit el nem lop a tolvaj éjjel,
S amit a rozsda és a moly nem emészt meg.

Aranynál, drágagyöngynél értékesebbet,
Tudatlanul is gyermeked szívébe legyenek.
Láthatatlanul is hordozza ékszerként,
Isten neve általa dicsőitessék!
-----
...egy gondolat csak úgy apák napján...

június 16, 2010

ÉDESAPA VAGY...

Attól vagy édesapa,
Hogy Isten gyermekeidet rád bízta.
Felelősséggel jár e hivatás,
De sok benne az öröm az áldás.

Amikor kicsinyek gyermekeid,
Tanítod őket járni, beszélni,
Majd korukhoz képest,
Isten félelmére neveled őket.

Tanácsolod az életben,
Majd őket választás elé teszed,
S örülsz ha elmondhatod,
Hogy te és házad népe az Úré vagytok.

Később oltár elé kíséred őket,
S kéred, hogy Isten áldja frigyüket.
Bátran elengeded az élet tengerén,
Mert Krisztus ül hit hajójukban, a kormányos helyén.

Aztán az élet rendje ismétlődik,
Meglátod fiaid, fiait,
Mert aki az Urat féli,
Még vén korban is gyümölcsözik!
----- Június 2008

június 15, 2010

APÁK NAPJA
lesz nálunk vasárnap. Szép ünnep. 1910-töl van följegyezve, hogy megünnepelték az apákat ( az USA ban) júniusi hónapban, majd 1966-tól június harmadik vasárnapja lett meghatározva ennek az ünnepnek, hat évvel később Richard Nixon akkori elnök hivatalos ünnepnek jelentette be. Ebben az "apátlan" világban amikor vagy kényszerből, vagy mert úgy akarják, egyre több nő egyedül neveli gyermekét, jó is lenne világszerte megemlékezni az édesapákról.
Én a legdrágább édesapára emlékezek aki már 16 éve nincs köztünk. Egy ilyen meleg júniusi napon távozott. Ma visszamentem az időben amikor kisgyermek voltam.
Szűcs lévén édesapám, az egész családot ellátta bundával.
Akkor, utolsó unokájának is ( fiamnak) még vart bundát.
Hálás vagyok Istennek azért, hogy megismertette velem a Jó utat, és tanított Isten törvényeire.
Soha, nem emlékszem hogy beteg lett volna (haláláig), 50-ik házassági évfordulójukra készültünk, az Úr másként döntött, három héttel az évforduló előtt hazahívta.
Kar mester volt, sokat énekeltünk otthon a családban, halála után sokáig nem tudtam énekelni, elszorult a torkom, könnybe lábadt a szemem ( még ma is), ha kedvenc énekeit énekelte az énekkar. " SZABADÍTÓMRÓL ZENG ÉNEKEM...", " AZ ÚR ŐRIZŐM PAJZSOM ÉS SZABADÍTOM...", ELŐ, ELŐ, ELŐ, ISTEN HARCOSI ELŐ...", " HOGYHA ESTE FENT AZ ÉGEN, RAGYOGNAK A CSILLAGOK...", és mások.
Jobb fele paralizált, 10 napig komában volt, de akkor is bal kezével vezette az éneket, nem tudjuk mit énekelhetett lehet, hogy a fent említett énekek közül.
Azt bánom, hogy nem mondtam elégszer neki, hogy "apa szeretlek". Valahogy akkor még nem tudtuk úgy szabadon ki mondani érzéseinket, de most örvendek, hogy mondhatom a legjobb édesapának gyermekeim apjuknak, és mondhatom gyermekeimnek, és nem utolsó sorban édesanyámnak.
Mondjátok ti is szeretteiteknek minden nap"SZERETLEK".

június 09, 2010

A KIRÁLY ASZTALÁNÁL


Mind a két lábára sánta volt,
Nem számított, hogy apja király fia volt,
Nem sokan törődtek vele,
A királyi örökséget nem élvezte.

Egyszer csak a király ezt üzente,
Míg él asztalánál lesz eledele,
Visszakapta a királyi örökséget,
A király, asztalánál adott neki helyet.

Én is sánta voltam, nyomorék,
Kifosztott, elhagyott, szegény,
Csak addig törődtek velem,
Míg a sátán szolgája lettem.

Aztán nekem is üzent a Király,
Helyet készített asztalánál,
Míg élek, élet kenyérrel táplál,
Mint királyi gyermek ülhetek asztalánál.

Visszakaptam királyi örökségem,
Biztosítva van Menyben a helyem,
A királyok Királya az én Atyám,
Neked is van hely asztalánál!
-----Szeptember 2007

június 07, 2010

ROHAN AZ IDŐ... Ezt a fotót Rebi baratnőmtől kaptam. Ne keressetek, én nem vagyok rajta, de sokszor eszembe jutottatok, és bár sok volt itt a mi házunk táján is a feladat, mégis sikerült már pénteken (május 28) belenézni, kedves Evódiával együtt, (mire jó az internet), utána mindenki tette a feladatát itt is, ki a lelkiekben, ki a konyhán (fotók lentebb...). Tetszett a zászló felvonás, majd a Kiss Jutka és Borzási Márta által vezetett program. Mára már majdnem az egész programot megnéztem, kivéve a vasárnap délelőttit, jó volt hallani Írit, Mareszt, Mike Adinának és Borzási Annának meg a többi énekeseknek, külön köszönet a szép csengő hangjukért. "Nagyon szépen énekeltek lányok!!!" én is osztályoztam, csillagos 10 es.
Kíváncsian várom ameddig a gépem visszaemlékszik a vasárnapi adásra is mert most nem akar emlékezni :)

gyülekezetünk ebédlő terme,


és a konyha