március 30, 2010

Ma este kettesben voltunk itthon életem párjával. Ritka az ilyen alkalom. Fiunk pár ezer kilométerre van, otthon érzi magát, lányunk egy barátnöénél a gyülekezetből ( sleep over-en, köszönöm Kriszti). Sokáig elbeszélgettünk kettönkröl , gyerekeinkről. Többek közt eszünkbe jutott egy eset amikor Betti 4 hetes volt gyógyszer allergiát kaptam és éjfélbe vitt be a sürgősségire kedvesem, én azt énekeltem az autóban, hogy " Én nem tudom mit Akarsz én velem, én nem tudom mi a Célod velem... csak azt tudom, hogy Te nagyon Szeretsz, hogy értem áll Golgotán a kereszt, csak ezt tudom és ez elég nekem, Vezess, Szeress én drága Mesterem." Az óta eltelt 12 év sokszor elénekeltem ezt az éneket. Hálás vagyok Istennek mérhetetlen szeretetéért. Majd lehet ezt a story-t is versbe öntöm:).
ui: és a vers valamennyivel késöbb:

Ma sem értem...

Két naponként cserélte az orvos a gyógyszert,
Minden jó szándékú ember tanácsát figyelembe vettem,
Mégis sulyom folyamatosan csökkent,
Férjem s gyermekeim könnyes szemmel néztem.
S özvegy édesanyámat ki ezt végig nézte,
S tanácstalanul kéréseit küldte az Égbe.

Nem láttam szebb jövőt előttem, kevésbé éveket,
Csak az utat előttem, s halvány lámpa fényeket.
Csekély erőmből mi még akkor maradt,
Egy éneket énekeltem, dúdolgattam halkan,
Én nem tudom mit Akarsz én velem...
De azt tudom, hogy Te nagyon szeretsz...

Megpróbáltatások az óta is értek,
Bár belőlük sokat ma sem értek,
Azt tudom, hogy Isten nagyon szeret,
S, hogy értem áll Golgotán a kereszt,
Csak ezt tudom és ez elég nekem,
Vezet s szeret a drága Mesterem!
---- Március 31 2010 12:06 am

március 28, 2010

SÍRT A KIRÁLY

Mikor valakit ki kiáltanak királynak,
Ott nincs helye a sírásnak.
A király főképpen örül,
Hogy olyan méltóságra került.

Jézus közeledett Jeruzsálemhez s megsiratta,
Elveszett életünket már akkor látta,
Hogy felismernénk meglátogatása idejét, várta,
Neki nem mondott semmit a virág a pálma.

Tudta, hogy az utat végig kell járja,
Elhalkul az ujjongás a hozsanna,
Nem csillog gyémánt koronájában,
Tövistől csordul vére arcára.

Miattam, helyettem, érettem,
Hogy elébe a szívemet tegyem,
Hogy felismerjem meglátogatását,
S életemben Ö legyen a Király!
----- Március 2007

március 26, 2010

Azálea, nem volt még ilyen virágom, ez sem az enyém de azért megmutatom nektek. Kedves sogornöm tanácsát kértem a virág vasárnapi virág kiválasztásában a gyülekezetbe. Szép virágot ajánlt és meg is vásárolta. Köszönöm Margit.
Áldott virág vasárnapot kívánok tulipán, nárcisz, jácint szezonban evvel a gyönyörű azáleával!
SZEMBE A FORGALOMMAL!

Szabálytalanság egy irányú utcában,
Szembe menni a forgalommal.
A világban is úgy tűnik, Isten embere,
Mintha a forgalommal szembe menne.

Mindenkit visz a sodrás,
Reklámok, élmény, kíváncsiság,
S ha ilyenekkel találod szembe magad,
Ki nevetnek, ki gúnyolnak.

Pedig ha nem akarsz kiégni,
Tested, lelked káros hatásoknak ki tenni,
Szembe kell menni az árral,
Csak az élettelen halat viszi az áramlat.

Arról tudod, hogy irányba haladsz,
Ha áldást mondasz azokra kik szidalmaznak,
Ne sodródj velük, de se' ne állj egy helyben,
Szembe a forgalommal, fel az ár ellen!
-----

március 25, 2010

MÁSODIK FÉLIDŐ


Akár a futball meccsben,
Két félidő,
S ha erős az ellenfél,
Hosszabbitás is jő'.

Hetven vagy ha feljebb nyolcvan,
Esztendeink száma a zsoltárokban,
Így hát ki negyvenet töltött,
Annak a második félidő elkezdődött.

A Bíró nem más, Isten maga,
A meccset bármikor lefújhatja,
De ma még helyre hozhatjuk,
Amit az első félidőben elrontottunk.

Fussunk hát de nem bizonytalanra,
Harcoljunk, nem levegőt vagdosva,
Erős az ellenség de nem legyőzhetetlen,
Jézussal győzünk! Biztos a győzelem!
-----

március 23, 2010

Utasok érkeznek, utasok mennek,... na ne ijedjetek meg, már szép tavaszias az idő nálunk is, csak nem találtam frissebb fotót:) Egy pár perce olvastam az Iri bejegyzésében, hogy leszállt a gép amelyiken gyerekei érkeztek. Hála érte!
A fiam Arnold, holnap március 24-én utazik Budapestre itteni idő szerint este 7: 35 kor és onnan Romániába meglátogatni mamáit. Az Úr adjon biztonságos utat részére. Már nagyon várják a mamák a találkozást. Egy vers jutott eszembe amit éppen a gépen írtam május 26-án 2008 ban. Ha kedvetek tartja végig olvashatjátok.

A FELHŐK FELETT MINDIG SÜT A NAP

Gyönyörű látvány,
Ha repülővel utaztál már,
Láthattad, hogy
A felhők felett mindig süt a nap.

Ha nem utaztál még repülővel,
Nehogy azt hidd, hogy az a legveszélyesebb,
A statisztika is azt mutatja,
Legkevesebb a repülő szerencsétlenségben,
Megholtak száma.

Isten gond viselésére épp olyan szükséged van,
Ha a házból kilépsz a járdára,
Épp úgy tartja kezét a vas madár alatt,
Mint ahogy őrzi a gyalogosokat.

Néhai Dénes bácsi és felesége,
Amerika felé utaztak éppen.
S azt kérdezte Dénes bácsi felesége,
Drágám most mi van alattunk éppen?

Az óceán, Dénes bácsi felelte,
S felesége nem értett egyet vele.
Isten keze van alattunk,
Különben lehetetlen lenne, hogy haladjunk.

Csodálom az emberi tudományt,
De nem lenne ha Isten nem adná.
Nem száguldana a repülő 10 000 m magasban,
Ha nem egyezne bele Isten akarata.

Akár száraz földön haladsz,
Vagy óceán felett visz utad,
Jó tudni azt, hogy a felhők felett,
Mindig süt a nap.

Hinni, hogy a borút derű követi,
S bárhova utazol,
Ha Isten szól,
Kész legyél Vele menni!
----

március 21, 2010

ÚJJÁ SZÜLETNED KELL

Zene szó, lárma, erőltetett éberség,
Nincs csend az utcán állandó a nyüzsgés,
Felirat: a város mely soha nem alszik!
Vajon vannak Nikodémusok kik Jézust keresik?

Csendre, nyugalomra sehol sem lelni,
Az ember az éjjelt is nappallá teszi,
Csak a Nap tér nyugovóra megszokott útján,
Hiányoznak a Hold fényes, csendes éjszakák...

Amikor titokban megkeresed a Mestert,
S elmondod Neki mind kételyeidet,
S a néma csendben mely füledbe zug,
Megszólal Jézus: újjászületned kell, hogy
Menybe juss!
-----
"A város mely soha nem alszik" felirat a Lincoln tunnel (alagút kocsiknak) fölött látható, New Jersey felől, nagy kihívás a látogatónak. Ez az alagút a Hudson folyó alatt köti össze Manhattant New Jersey-vel. Még itt a mi környékünkön is ha ki megyek az éjszakának bármelyik szakaszában, lehet látni embereket, járó-kelőket. Downtown-ban viszont annyira nagy a nyüzsgés éjjel is mint nappal. Ezt gondoltam leírom csak úgy...érdekességként.

március 19, 2010

MINT MÁRIÁNAK...

Nekem is sokat bocsátott meg,
Neki köszönhetem az életem,
Olyan jó lábainál ülni,
Biztonságban érzem magam Vele!

Aztán van, hogy én sem találom,
Olyankor sírva keresem,
Összetévesztem a kertésszel,
S Ö néven szólít. Kit keresel?

Hangja összetéveszthetetlen,
Föl ismerem, Ö a Mesterem,
S boldogan mondom másoknak is,
Láttam az Urat, igen!

Áldott fölismerés, boldog percek,
O, bárcsak mindig velem lehetne,
S ha néha nem találom,
Soha ne nyugodjak belé.
----Március 2008

március 18, 2010

CSAK ANNYIT TÉGY...

Az utca túlsó oldalán,
Gyönyörűen sütött a Nap,
Csak annyit tettem, hogy átsétáltam,
S máris éreztem a simogató napsugarakat.

Az életnek is van napos oldala.
S olykor fejed lecsüggesztve haladsz tova,
Pedig csak annyit kellene tegyél,
Hogy fölemeld fejed s átmenj a napos oldalra.
-----tegnap

március 17, 2010


SEGÍTSÉGED AZ ÚRTÓL VAN!

Nem is gondolod, hogy valaki imádkozik érted,
Vagy nem is tudhatod, ki kéri arra Istent,
Hogy őrizze, vigyázza lépted,
S a megfelelő időben az Úrtól jön a segítséged.

Valaki, valahol imádkozik érted,
Egy barát, szüleid, testvéred,
Vagy kiről azt gondolod hogy elfelejtett,
A Lélek indítja, hogy imádkozzon érted.

S nyílik a lehetőség, mi lehetetlennek tűnt,
Egy lépésre a haláltól megmenekülsz,
Csodával határos módon meggyógyulsz,
Béke költözik szívedbe, szeretni tudsz!

Segítséged az Úrtól jön,
S kik imádkoznak érted csak eszközök,
Imádkozz te is másokért,
Mert igen hasznos a buzgó könyörgés.
-----Június 2008

március 15, 2010

Kép az internetről
Emailben kaptam...

Billy Graham was returning to Charlotte after a speaking engagement and when his plane arrived there was a limousine there to transport him to his home. As he prepared to get into the limo, he stopped and spoke to the driver.
"You know" he said, "I am 87 years old and I have never Driven a limousine. Would you mind if I drove it for a while?" The driver said, "No problem. Have at it." Billy gets into the driver's seat and they head off down the highway. A short distance away sat a rookie State Trooper operating his first speed trap. The long black limo went by him doing 70 in a 55 mph zone.
The trooper pulled out and easily caught the limo and got out of his patrol car to begin the procedure.
The young trooper walked up to the driver's door and when the glass was rolled down he was surprised to see who was driving. He immediately excused himself and went back to his car and called his supervisor.
He told the supervisor, "I know we are supposed to Enforce the law but I also know that important people are given certain courtesies. I need to know what I should do because I have stopped a very important person."
The supervisor asked, "Is it the governor?"
The young trooper said, "No, he's more important than that."
The supervisor said, "Oh, so it's the president."
The young trooper said, "No, he's even more important than that."
The supervisor finally asked, "Well then, who is it?"
The young trooper said, "I think it's Jesus because he's got Billy Graham for a chauffeur!"

ui: Köszönöm Szilvi:)

március 14, 2010

A BELSŐ KORDONON BELÜL

Nincsenek cellák, nem börtön,
Nincs vas rács, lánc nem csörömpöl.
Nem kényszeritett senki oda,
A teret mégis dupla őrség vigyázza.

A külső kordon Isten maga,
Vigyáz rám nappal s éjszaka,
Izrael őrizője az én őrizőm,
Soha nem szunnyad nem alszik Ö.

A belső kordon életem párja,
Védelmet, biztonságot nyújt számomra.
Boldog vagyok amikor karjaiban pihenhetek,
S érzem leheletét amikor ébredek.

Kimondhatatlan hála van szívemben,
A boldogságért mit nem érdemeltem,
A reám pazarolt szeretetért,
A kegyelemért, Jézus Krisztusért.
-----
ui: még mindig nőnapi gondolatok:), tovább adhatjátok női körön, női konfin vagy csak úgy.

március 12, 2010

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
Kimenni örömmel

"Zebulonra ezt mondta: Örvendezz, Zebulon, ha útra kelsz" (5Móz 33,18).

Az Ószövetség áldásai nekünk is szólnak, mert mi Isten népe vagyunk,akik Őt szellemben imádjuk, és nem a testben bízunk. Zebulon örvendezhet, mert az Úr megáldja útrakelését. A Zebulonnak szóló áldás nekünk is ígéretet jelent. Amikor útra kelünk, elindulunk, lehet örömre okunk. Ha elutazunk, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk, Isten gondviselése kísér minket. Ha távoli országba költözünk, az Úr velünk van a szárazföldön és a vízen egyaránt. Ha elindulunk misszionáriusnak, Krisztus így biztat: "Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28,20). Mikor nap mint nap munkába indulunk örömmel mehetünk, mert tudjuk, Isten velünk lesz reggeltől estig. Olykor persze szorongást érzünk induláskor, mert nem tudjuk, mi vár ránk. Ilyenkor ez az áldás jó szolgálatot tehet és felvidíthat minket.Így mikor utazáshoz csomagolunk, "csomagoljuk be" ezt az Igét is. Tegyük a szívünkbe, és ott őrizzük. Sőt, mondjuk el újra meg újra, míg örvendezve énekelünk. Szedjük fel énekelve a horgonyt, lépjünk fel zsoltárt énekelve a vonatra (kocsiba)! Legyünk örvendező nép, akik minden alkalommal boldogan dicsérik az Urat.

ui: minden kedves útrakelőnek ezen a hétvégén, Kolozsvárra, a Telek talalkozóra, és nemcsak...a gyülekezetbe igyekezőknek.

március 11, 2010

MINDEN MEGJÁR...

Azt mondják az emberek,
Minden megjár ha van egészséged,
Ha nincs egészség,
Semmit nem ér az egész.

Azt mondják az emberek,
Leszámítva bajokat, betegséget,
Jól is lennének,
Így gondolkozik a testi ember.

Pál apostol háromszor könyörgött,
Hogy a testében lévő tövistül,
Megszabadítsa öt az Úr,
De a KEGYELEM mindent felülmull.

Az Úr így felet: Elég néked az én kegyelmem,
Erőm erőtlenséged által végeztetik el.
Legszívesebben tehát dicsekszem,
Erőtlenségeimmel.

Próbáljuk meg így fogadni az erőtlenséget,
Az erőtleneknek az Úr ad erősséget!
-----Február 2007

március 09, 2010

http://
Egy Test sok tagja van...egyik vigasztal, másik könnyet töröl, harmadik dolgozik, negyedik imádkozik,...de beszéljen a felvétel. Köszönöm, hogy imádkoztatok a megpróbáltatásban levőkért és teszitek tovább is. Istené a dicsőség!
Itt mégtöbbet megtudhattok.
HONNAN ISMERSZ ENGEM?

Jól megvoltam,
A hűs árnyékot tartó fa alatt.
Nem törődtem másokkal,
Így észre sem vesz senki, gondoltam.

Ameddig a Názáretiről,
Hírt hozott valaki.
Aztán felcsigázott bennem a kíváncsiság,
Ugyan Názáretből, mi származhatik?

Nem sokat tanakodtam önmagammal,
S máris a Rabbi előtt álltam,
Bár én nem láttam addig Öt,
Ö azt mondta látott engem a fa alatt.

Akkor is lát ha elrejtőzök,
Ha tenyerembe rejtem arcomat,
Néven szolit, s szelíden mondja:
Ne csak amit látsz, higgyed a láthatatlant!
-----

március 08, 2010

AHOGY ILLIK

Istenem, Te már az első emberpárt úgy szeretted,
Habár az Édenkertből kiűzted őket,
Bőr ruhákat készítettel nekik,
Hogy ne látszodjon ki, meztelenségük.

Rólunk valami jobbról gondoskodtál,
Krisztusban nekünk fehér ruhát adtál,
Hogy őrizzük szennytől, folttól,
Nehogy a sátán bemocskoljon.

Ékesíteni magunkat tanítottál,
Ápolni testünket tanácsoltál,
Eszter királyné is ezt tette,
Mirtusz olajjal, illatos szerekkel.

A Szent asszonyokat is példaképül adtad,
Hogy akként ékesítsük magunkat,
Szabad nekünk illendően járjunk,
Külsőnkkel, szótlan is prédikáljunk!
-----Január 2007
ez jutott eszembe most, legyen ez nönapi köszöntés mindenkinek aki időt szakit elolvasni.

március 05, 2010

http://
Megrázó hírt kaptunk a tegnap, és ma küldték a linket is ahol meglehetett nézni. Kedves testvéreink ( az egyik család sogornőm Halász Duci öccse) Trubacs Iosif baptista lelki pásztor, Nagyvárad környékén és a Vocea evangheliei Oradea-nal is dolgozik, a többit megtudjatok a videóból. Nem is anyagi támogatásért osztottam meg veletek, csak azért, hogy tartsátok a háttért imában. Én végig sírtam a videót.
Felidéződött bennem amit itt éltünk át amikor gyülekezetünknél is kigyulladt egy szoba, a harmadik emeleten, 2008 augusztus utolsó vasárnapján, az alábbi vers beszél róla:

TŰZ VAN

Én nem láttam, csak hallottam,
Valaki kiáltotta, hogy ég az ötös szoba,
S a vasárnap reggeli csendet,
Megzavarta a tűz oltok zaja.

Az épületből mindenkit kitoloncoltak,
Pedig imára gyülekeztek az atyafiak,
Ott álltunk a járdán, s lélekben imádkoztunk,
Ne érje nagy kár, legalább mit följavítottunk.

Értetlenül s mégis reménykedve,
Eszünkbe jutott gyülekezetünk jeligéje,
S vallottuk sokadjára ebben az évben,
Kik Istent szeretik javukra van minden.

S az Úr meghallgatta imánk,
Megőrizte kezünk munkáját,
Tűzbe-vízbe jutottunk, Megpróbált bennünket,
De Hatalmas Karja onnan is kivezetett!
----- Szeptember 2008

március 04, 2010

Ez a rozsa várt rám a hi5-on, egy kedves olvasom küldte. KÖSZÖNÖM. A hi5 barátok előnybe vannak a titok földerítésére.
Így nézett ki ma a Central park, egy apartmentböl ...

És ez egy szegény gazdagnak a fürdője.

Volt alkalmam gazdag emberek lakásaiban járni. Némely közülik a Centrál parkra néz, Hudson folyóra, Park Av ami a legdrágább, Empire building panoráma. 4-5 fürdő szoba, 45 és annál több értékes festmény a falakon, különbnél különb szolgáltatásokra (ebédlő, nappali, könyvtár, iroda, régiség, sport) berendezett szobák, de mit mondjak semmivel sem boldogabbak mint én, sőt mondhatom a boldog mondások sorozata alapján, hogy boldogabb vagyok náluk.

Már vége felé járok egy könyvnek " A zsoltárok csodálatos világa" Gyökössy Endre írta nagyon jó. Be másolok ide egy szakaszt ami nagyon tetszett:

Hét szót fogunk kiemelni a 62 zsoltárból, afölött fog röpködni szívünk körbe körbe, mindig mélyebbre. Figyeljük a szavakat, hogyan visz mindig mélyebbre, közelebb. A mi meditációnk azért visz majd mélyebbre a zsoltárosénál is, mert ö még csak Jahvét ismerte, a megfoghatatlan Istent. Mi Jézus Krisztusban, a kereszten értünk szenvedő Jézus Krisztusban még jobban megragadhatjuk Isten Lényét.

Most kíséreld meg mind a hét szót nagyon komolyan venni, szíveddel körülröpülni, egyre mélyebbre, mélyebbre, egészen a kereszt tövéig, egészen a szikláig ott megtelepedve...

Ö, Jézus Krisztus:

Az én sziklám...

Az én szabadulásom...

Az én oltalmam...

Az én menedékem...

Az én reménységem...

Az én kegyelmem...

Az én dicsőségem...

...hát nem vagyok én gazdagabb!?:)


március 02, 2010

A NAGYVILÁGBAN

A nagyvilágba indultam szép tervvel,
Oly annyira, hogy B tervet nem is készítettem,
De megérkezésem után nem sokkal,
Szembesültem a ténnyel, az utcán maradtam!

Néhány ember tanácsára elindultam,
S nem sokkal éjfél előtt egy templom előtt találtam magam.
Idegen országban, a nyelv ismeretlen,
Hideg van, havazik, s én szállást kerestem.

Kétségbe esetten nyomtam a csengőt,
Majd valaki ajtót nyitott, s érthetően beszélt.
Ez itt nem száló, ez templom, gyülekezet,
Ha nem talál máshol szállást hát visszajöhet!

Szebb jövőt kerestem, s templomba kényszerültem.
Megnyugodtam, elmúlt félelmem.
Részt vettem az Isten tiszteleten.
S most azon gondolkozom, hogy semmi nincs véletlen!
-----
Váratlan vendégünk egy harmincas éveiben járó , legyen a neve E. Elmondta azt is, ha akkor nem fogadja be a "pap" lelkipásztorunk, ki sem bírja ezt a nagy csalódást. Megjegyzem nem az első eset amivel találkoztunk már. Meg gyözödött arról, hogy Isten meghallgatta imáját a szükségben. Ma visszautazott Mo-ra. Köszönetét közvetítem a lelkipásztornak.
Kedves E kézzel fogható okod van arra, hogy keresd Istent nem csak a szükségben, hanem a létben egyaránt.
ui: a megjegyzésben megszólalt a vers szereplője:)