Elkalandozott gondolatom.

Egy verset osztok meg veletek amiben ezelőtt 4 évvel összefoglaltam gondolataimat. Az óta minden évben részesedtem a viszont látás örömében szeretteimmel, barátaimmal, ismerőseimmel. A tavaly viszont egy kedves lány (Márta), akivel együtt nőttünk fel, együtt jártunk imaházba, együtt merítkeztünk be, vasárnaponként együtt gyűlt össze a csapat ( és legtöbbször náluk voltunk, milyen jó is volt), ö már nem volt. Most is elszomorodok amikor rá gondolok.

Érthetetlen, s ilyenkor az az ének vigasztal, hogy " csak azt tudom, hogy Te nagyon szeretsz, hogy értem áll Golgotán a kereszt"...

S akkor a vers amit némelyek átéreznek a blog barátok közül a napokban...

SZERETNÉK ELKÖSZÖNNI

Minden elköszönésben,

Egy viszont látás van jelen.

Ha Isten akarja és élünk,

Ide vagy oda megyünk.

Szeretnék elköszönni,

De lélekben itt maradni.

A rosszat elfelejteni,

Csak szép emlékeket őrizni.

A csendes ima órákat,

Testvéreim amikor buzdítottak,

Amikor imáitokat követtem,

S megtudtam, hogy kik vannak jelen.

Arról tudtam ha valaki hiányzott,

Hogy ima órán nem imádkozott.

Kövessétek ti is figyelemmel,

S az imákra mondjatok áment.

Az Isten tiszteletet, biblia órát,

A gyerekek szolgálatát,

Legyenek ez után is áldásosak,

Az ének órák hasznosak.

Ha Isten éltet s velünk,

Egy időre elmegyünk.

S az Ö Nevét segítségül híva,

Remélünk a viszont látásba.

-----