május 11, 2013

ISTEN KEGYESE


ISTEN KEGYESE
“Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.”

Mint saját gyerekeit úgy szeretett,…
Unokájának tartott bennünket,…
Kortársai felől gyakran érdeklődött,
Elfelejtett szegényeknek osztott, küldött,
Sok sok szeretetet,
Mert kegyese volt Istennek.

Isten, kegyelmébe’ részesítette,
S ezért életét neki szentelte.
Mint az özvegyasszony,
Utolsó két fillérét dobta a perselybe,
Jézus látta, s megáldotta hitét érte.
Csak adott és adott, semmit nem várt cserébe.

Szívében hely volt gazdagnak, szegénynek,
Sok vándornak, kik az új hazában otthont kerestek,
Önzetlenségével, anyát, nagymamát pótolt.
Szeretve szolgált, élete áldás volt.
Emléke áldott, kövessük példáját.
Isten kegyese lenni, nagy kiváltság!
-----
(egy dédi mamára emlékezve)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése