Fáj az arcul csapás.
S bár megfeszítem minden akaratom,
Hogy vissza ne üssek,
De nem tudom oda tartani a másik arcom,
Az ütőnek.
Néma maradok, szótlan,
Magammal beszélek.
Gondolatban sorsommal perlekedek.
Nem értem azt, hogy az ütést,
Attól kapom akit szeretek...
Szinte fáj ökölbe szorított tenyerem.
Összeráncolt szemöldököm,
Elárulja keserűségem.
Akkor megszólal egy szelíd hang bennem,
Miattad szenvedtem arcul csapást a kereszten!
Ha oda tartod a verőknek arcod,
Kiengeded ökölbe szorított markod,
Lefegyverezed az ellenséget teljesen,
Nem hatalommal, sem erővel,
Biztos a győzelem, Isten lelkével!
-----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése