Valamit kértem Tőled,
Valakiért, sokszor fárasztottalak Téged.
Szívem mélyén, a kétkedés sátrat vert,
Fülembe kiabálta: ne fáraszd a Mestert.
Aztán a kétkedés sátra mellett,
Egy mustármagnyi hit növekedett.
Nehéz volt akkor még hinni a lehetetlent,
S a láthatatlant látni, lelki szemeimmel.
Hallottam,hogy egy egy fogoly haza jött,
Hitem fájának tápszer volt, megöntözött.
Majd feltűnt az úton, akiért könyörögtem,
Szemem még sírt, de ajkam megtelt nevetéssel.
Most úgy vagyok, mint ki ébren álmodik.
Várom vissza mind Sión foglyait,
Hogy együtt mondjuk, ujjongó örömmel,
Hatalmasan cselekedett velünk az Isten!
-----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése