március 05, 2010

http://
Megrázó hírt kaptunk a tegnap, és ma küldték a linket is ahol meglehetett nézni. Kedves testvéreink ( az egyik család sogornőm Halász Duci öccse) Trubacs Iosif baptista lelki pásztor, Nagyvárad környékén és a Vocea evangheliei Oradea-nal is dolgozik, a többit megtudjatok a videóból. Nem is anyagi támogatásért osztottam meg veletek, csak azért, hogy tartsátok a háttért imában. Én végig sírtam a videót.
Felidéződött bennem amit itt éltünk át amikor gyülekezetünknél is kigyulladt egy szoba, a harmadik emeleten, 2008 augusztus utolsó vasárnapján, az alábbi vers beszél róla:

TŰZ VAN

Én nem láttam, csak hallottam,
Valaki kiáltotta, hogy ég az ötös szoba,
S a vasárnap reggeli csendet,
Megzavarta a tűz oltok zaja.

Az épületből mindenkit kitoloncoltak,
Pedig imára gyülekeztek az atyafiak,
Ott álltunk a járdán, s lélekben imádkoztunk,
Ne érje nagy kár, legalább mit följavítottunk.

Értetlenül s mégis reménykedve,
Eszünkbe jutott gyülekezetünk jeligéje,
S vallottuk sokadjára ebben az évben,
Kik Istent szeretik javukra van minden.

S az Úr meghallgatta imánk,
Megőrizte kezünk munkáját,
Tűzbe-vízbe jutottunk, Megpróbált bennünket,
De Hatalmas Karja onnan is kivezetett!
----- Szeptember 2008

3 megjegyzés:

  1. Kirázott a hideg. Hála az Úrnak, hogy az életük megmenekült. Imádkozunk...

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon szomoru. A het elejen tolem erdeklodott itt valaki az esettel kapcsolatosan, de mi nem halottunk rola semmit.Nem nagyon nezzuk a roman TV-t. Allitolag azon mutattak.Az Ur potolja vissza mindenuket es segitse oket feldolgozni a tortenteket. Nem lesz konnyu.Imadkozunk ertuk.

    VálaszTörlés